
A BlockBen megszerezte Lettország első MiCA-engedélyét
Több mint 200 résztvevő gyűlt össze a BLOCKBEN09 rendezvényen egy fontos mérföldkő

Több mint 200 résztvevő gyűlt össze a BLOCKBEN09 rendezvényen egy fontos mérföldkő

Több mint 200 vendéggel és 30 előadóval a rendezvény ismét

Gratulálunk tagunknak, a Barionnak, aki elnyerte az Év Fintech díjat a

Örömmel osztjuk meg, hogy a Magyar Fintech Szövetség immár harmadik

A szingapúri Fintech Forum európai fintech úttörőket hozott össze Magyarországról,

🌐 A hazai pénzintézetek egyre inkább a korai digitális megoldásokról

A Magyar Fintech Szövetség – Ács Zoltán elnök képviseletében –

A Business Breakfast Talks eseményünk középpontjában ezúttal a Barion állt,

Büszkén osztjuk meg, hogy egyesületünk egyik elnökségi tagja, Dr. Rung András,